Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogyan hozzuk közelebb Japánt

2010.04.09

 

Ha már unod a szürke hétköznapokat és szeretnéd kicsit feljavítani közérzetedet, akkor erre remek megoldás a környezetünk megváltoztatása. Én személy szerint, a szoba festést választottam erre a célra. Már csak a számomra közel álló témát kellett megtalálnom és így sikerült Japánt közelebb hoznom, konkrétan be az otthonomba.

Az itt bemutatott eredményeket lényegében 2 hétvége alatt sikerült megvalósítanom és még a közeljövőben tervezem folytatását.

A szoba alap színei a piros és a fehér voltak, ezért a minták színválasztása adta magát.

(A választott minták jelentéséről bővebben, külön bejegyzésekben olvashattok.)

Az első nap eredménye

 

Kép

 

 

Középen egy torii, a shintoista szentélyek jelképe. A bal oldalon látható írás "kami", egyik jelentése isten. A torii az istenek/kamik világát választja el az itteni világtól. Jobb oldalon látható írásjel a "tensi", jelentése angyal. A bal alsó sarokban látható még egy cseresznye fa ága, amiről a virágszirmokat fújja a szél.

 

 

 

 

 

 

A második nap

 

Kép

 

 

Csak mondja még egyszer valaki, hogy a női pipere holmik haszontalanok és csak a helyet foglalják a fürdőben. Ennek a sárkánynak a felrajzolása okozta a legtöbb gondot, de kb. 2 óra alatt megvoltam vele. A szélessége nagyjából 1 méter lehet és sok kis apró részletből áll, amit csak vékony ecsettel lehetett megfesteni. Erre a célra egy szemhéj festő ecsetet használtam és mire végeztem vele, lényegében a napnak is vége lett.

 

 

 

 

 

 Egy héttel később

 

Kép

 

 

A shisarok, avagy sárkány kutyák motívumát Japánpan a mai napig használják épületek díszítésére. Valamint ünnepnapokon szokás a róluk mintázott különböző mértű és fajtájú szobrokkal megajándékozni másokat.

 

A negyedik napon

 

 

Kép

 

Ha már Japán, akkor egy-két anime karakter is belefér, közel élet nagyságban. A képen látható még a japánok jellegzetes kardja, a katana. Persze ezek csak árnyékai önmaguknak, de pont ez volt a cél és mostanra ott tartunk, hogy ha belépünk a szobába, akkor már nem a szürke falak vesznek minket körbe...

 

 

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Egy újabb nap, új motívumokkal:

 

 

Kép

 

 

"Darumadár fenn az égen, hazafelé szálldogál..."

A darvak a japán kultúrában fontos helyet foglalnak el, ezért is festettem belőle kettőt. Ezek a darvak épp a násztáncukat járják, a kép kialakításáról a későbbiekben egy külön bejegyzést is fogok készíteni.

 

 

Kép

 

 

Ha már van madarunk, akkor még egy állat elfére mellette. A koi hal szerencsehozó és a gazdagságot szimbolizálja.

 

Most lássuk a mai nap eredményét, kicsit távolabbról:

 

Kép

 

 

 

Japán házak és a Fuji:

 

 

Kép

 

 

 

 

 

 

Ha az ember elutazik Japánba, akkor van egy hely amit feltétlenül meg kell néznie élőben, ez pedig a Fuji-hegy. Sok monda terjed el a hegyről, nevének eredetéről és az őt körülvevő erdőről. Mind a mai napig Japán legismertebb jelképei közé tartozik, fontos szerepe van a művészetekben és költészetben is egyaránt.

 

 

 

Kép

 

 

A tadicionális japán házak mind külalakban, mind pedig az építéshez felhasznált alapanyagokban eltér az európai házaktól.

 

 Egy japán fejlesztésű találmány, a legyező:

 

 

Kép

 

Manapság is, akár a régi időkben, ha az ember ellátogat Japánba és végigsétál egy bevásárló utcában, biztosan találkozik ezzel a remekbeszabott eszközzel, amit legyezőnek neveznek.

 

Természet és tudomány, a lótuszvirág:

 

 

 

Kép

 

A tisztaság jelképe, valamint a tudomány új vívmányainak kiötlője, a lótuszvirág.

Japánba a buddhizmus által került középpontba, de sokoldalúan felhasználják a gasztronómia területén is.

 

 

 

Folyt köv....

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.